A divat szolgaság, a stílus hatalom, merészség, egyéniség, maga a jellem...

A napokban sokat utazgatok BKV-n, nekem ez mindig egyfajta esettanulmány.. Hogyan viselkednek az emberek, milyen a kisugárzásuk, hogyan reagálnak egymásra, milyen ruhákban mászkálnak az utcán? 

És ma azt figyeltem meg, mintha mindenki a gödör alján lenne... Búval bélelt, lehajtott fejjel, elhanyagolt megjelenéssel mutatkoznak.. persze a fiatalabb lányok próbálkoznak jól mutatni és megnézik magukat az összes kirakat tükröződésében, de csak elvétve látni köztük olyanokat, akikben valóban van valami, akikből sugárzik a jókedv, az élni akarás, a stílus.. Megveszik a boltokban a divatos holmikat, de egyáltalán nem tudják azt viselni...

Ahogy az egyik kedvenc ruhámban flangáltam a Blaha környékén, észrevettem, hogy az emberek néznek.. persze jól néztem ki és most kezdtem el életem nagy álmát megvalósítani (erről majd egy következő postban mesélek :)), így egyszerűen ragyogtam, és ez látszott is :)

Úgyhogy egyből el is döntöttem, hogy csinálok egy röpke tesztet is, tudod, lépj ki a komfortzónádból :) így kipróbáltam, hogy hogyan reagálnak az emberek arra, ha spontán rájuk mosolyogsz, és iszonyú fura dolgok történtek... :) Valaki egyszerűen csak meghökkent, valaki abszolút bolondnak titulált, valaki azt hitte, hogy ki akarok vele kezdeni, de csak igen ritkán mosolyogtak vissza :) És általában azok tüntettek ki ilyesmi reakcióval, akikből sugárzott a pozitivitás, akik nem féltek megmutatni saját magukat, nyitottak a világra, és egyébként ez a megjelenésükön is látszódott..

A stílus nem drága vagy divatos ruhákról, hanem saját magadról szól, arról a harmóniáról, ami körülvesz, arról az auráról, ami magához vonzza az embert.. Hiszen ha van stílusod, akkor már jól tudod, hogy ki vagy, ezt fel mered vállalni, és meg is akarod mutatni a világnak. A megjelenésünkkel pedig képet alakítunk ki magunkról, akár tudatosan csináljuk, akár ösztönösen..

Ha valaki Rád néz, az alapján, amit lát, egyből kialakul a fejében egy történet... és bár azt szokták mondani, hogy nem a ruha teszi az embert (és ez így is van..), de vajon milyen eséllyel fordítható egy tragédia happy end sztorivá??