Tökalsó
2016. október 06. írta: Stílusficam

Tökalsó

kardashian2.jpg

 

Úgy gondolná az ember, hogy az alap, hogy valaki nem mutogatja az alsóneműjét a köznépnek.. kivéve persze, ha intim viszonyban él valakivel, kialakulóban van valami, vagy „az egyik nagyon akarja, a másik meg épp nagyon menekül” típusú sztoriról van szó.. (jó persze vannak még esetek.. dokinál, szabónál stb.)

Kishazánkban azonban lépten-nyomon villantásokba botlik az ember, sőt ahogy elnézem, nem csak nálunk van probléma ezen a téren, és még örüljünk, ha  csak alsóneműt és nem mást villantanak egyesek..

kardashian.jpg

Az eset most nem velem esett, de azért érdemesnek tartom a bemutatásra.. egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet eme stílusficamra. Elbeszélése alapján az alábbi történt ugyanis:

A minap épp utaztam a vonaton, és volt ott egy egész helyes srác... épp azon gondolkodtam, hogyan is kezdeményezzek vele beszélgetést, amikor a sors úgy intézte, hogy valamiért fel kellett nyúlnia a bőröndjéért, felhúzódott a pólója és közben kilátszódott az alsógatyája, nem kicsit, hanem nagyon!! Ráadásul pont ilyen régi fecske típusú volt, az a kockás, 70-es évekbeli design, egyszóval rettentően illúzióromboló…”

Na igen, és ez az eset bárkivel bármikor megeshet.. úgyhogy nézzük is az alsókkal kapcsolatos íratlan szabályokat:

1. Húzzunk normális alsóruházatot magunkra! 

  1.  Pasik

    No nem azt mondom, hogy mindenki Calvin Kleinben meg Tommy Hilfigerben nyomuljon, de azért a kínain vett fecskék már nem igazán gyere be kategóriák, főleg nem úgy, hogyha évtizedekig hordunk rongyosra és szakadtra egy-egy darabot.
    Sőt, nyáron a strandon már fürdőzésre sem ajánlom a fecskét (legalábbis épp most nem menő.. már vagy 10 éves korom óta.. és azért jócskán elszálltak az évek azóta.. )

  2. Nők

Engedjük el végre ezt a nagymama bugyi témát.. mármint azt a régi, elnyűtt, kinyúlt fajtát mindenképpen. Vannak már hasonlók a boltokban, kényelmes is, pamut is, nem túl nagy beruházás kicsit újítani a szetteken.

Persze, ha épp pasifogóba indulunk, akkor a csipke csipkével még mindig üt, úgyhogy ajánlott viselet – egy fekete csipkés combfix-szel megspékelve meg garantált a siker :)

2. Ha kilátszik az alsó, az gáz!

  1. Pasik

    Én eleve nem értem ezt a hóbortot, hogy miért kell olyan gatyát felvenni, ami lóg rajtunk és így kinn van belőle mindenünk, de biztos megvan az oka..Szerintem ezt el kellene engedni már végre valahára.. amúgy vannak tök szép övek, amik pont azt a célt szolgálják, hogy ezeket ez eseteket el tudjuk kerülni..

    pasik_gatya.jpg
    És igen, van olyan, hogy tud jól kinézni, amikor kicsit kivillan egy alsó, de ha nem elég stílusos darab, akkor inkább ne próbálkozzunk ilyen sztárallűr elemekkel..

  2. Nők

    Ez vonatkozik nőkre ugyanúgy, mint pasikra.. Megvan az az életkép, amikor a bevásárlóközpontban végigmegyünk a kajáldarészen, és minden második csajnak kint van a teljes tangája a háromszög alsó csúcsáig?? Igencsak kiábrándító.. 

    bugyi.jpg

Nem azt mondom, hogy soha nem látszódhat semmi.. mert ha például egy melltartópánt kifigyel vagy halványan átlátszik a blúzon a csipke, az elég szexi tud lenni.. sőt szerintem még az is lehet csábító, amikor csak egy vékony csík látszik ki a bugyiból, vagy amikor nyáron a bővebb rövid ujjú ruháknál mozgás közben belátni a csipkemelltartóhoz, de amikor kint van valakinek a fél melle vagy a fél popsija, és akár még szabályos kőművesdekoltázst is prezentál, azt azért úgy már érzi az ember.. az már nem véletlen..

A másik nagyon kiábrándító dolog, amikor túlontúl exhibicionista lányok úgy tesznek fel szelfiket valamely megosztó portálra, hogy a mély dekoltázs meg a csipkemelltartó „véletlenül” mindig kifigyel.. (és tényleg, mi lenne ha nem lenne mellbimbó tilalom??)
Ez nekem már túlságosan direkt, legalább játsszuk el az érzést.. A kevesebb mindig több.. Ha valaki szép, akkor az látszik anélkül is, hogy fehérnemű mutogatásba kezdene. Ha ezt valaki nem látja, akkor nem Őt kerestük.

Remélem az alábbi vicc megvan mindenkinek..

elesek.jpg

  

A lényeg tehát, hogy a véletlen lehet úgyis véletlen, hogy egyébként csak mi tudjuk, hogy az egyébként direkt… Na valahogy ezt kellene eljátszani az életben is, ha már mindenképp ilyen módon szeretnénk hódítani és nem az egyéb értékeinkkel... :)

Az öltözködésünkkel, megjelenésünkkel mindig kifejezünk valamit:

  • ha kilóg a megviselt alsónk a nadrágból, azzal azt, hogy a) nem vagyunk igényesek arra, hogy milyen alsót hordunk, b) arra sem vagyunk igényesek, hogy ezt ne tegyük közszemlére, és legalább másokat ne botránkoztassunk meg vele...
  • ha kitesszük a mellünket, vagy túl kihívóan öltözünk, azzal pedig pont azt üzenjük, hogy a testünkkel akarunk érvényesülni, és nem azzal, ami a fejünkben, a szívünkben, a lelkünkben van. Tényleg ezt akarjuk megmutatni a világnak, ezt akarjuk közvetíteni? Mert ha igen, akkor az irány jó. És bizonyos helyzetekben lehet is rá szükség.. De ha ennél többre tartjuk magunkat, akkor érdemes inkább mindig az arcra, a tekintetre irányítani a figyelmet. És most nem azt mondom, hogy ne hordjunk nőies darabokat, mert azt pont hogy imádom, ha valaki nőies.. de stílusosan kivágott, felvágott darabokat érdemes, és mindig kerüljük a szélsőségeket.

Az okos nőknek meg csak annyit üzennék innen a messzi távolból:

Minden okos nő tudja, hogy semmiféle ócska nővel nem kell versengenie, mert egy igazi férfi igazi nőt keres...

Ha pedig egy férfi csak a testünket értékeli, akkor rég nem igazi ...

További stílusficam-mentes, szép napot mindenkinek :)

audrey2.jpg

 

P.S. Amúgy milyen alsó van ma rajtatok? És milyen zokni? :)))

 

 További kérdés esetén a Stílusficam facebook oldalán megtaláltok.

A bejegyzés trackback címe:

https://stilusficam.blog.hu/api/trackback/id/tr4811765081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RS 2016.10.06. 16:49:31

Kék zokni
Kék boxer alsó (c-és-a)

Gerilgfx 2016.10.06. 17:07:50

és azokkal a kis falvakkal mi lesz, ahol nyáron a férfiak 0-tól 199 éves korig alsógatyában és boxerben, a nők 20 éves korig bugyiban és topban járnak, mennek a boltba, bicikliznek, és kapálnak? odaállítunk talán a fő utcára egy erkölcsrendészt, és letartóztatják a teljes lakosságot?

Shopping 2016.10.06. 17:18:25

Ezzel egy szinten van a felhajtott gallérú polo shirt!
Európában a traktorvezetők hordják így a pólójukat, nálunk meg menőnek hiszik magukat ettől. Viccesek.

zolikal 2016.10.06. 17:35:22

Mondjuk, ha jó csajról van szó, engem nem zavar, ha kilóg a bugyija...

RS 2016.10.06. 17:48:05

@Shopping: Teljesen egyetértek.

Stílusficam 2016.10.06. 18:20:11

@RS:
A kék zokni illik a kék boxerhez, ez mindenképpen pozitív :)

Stílusficam 2016.10.06. 18:21:01

@Gerilgfx: De azért egy bevásárlóközpontba biztos nem mennének be ilyen öltözetben :)

Stílusficam 2016.10.06. 18:22:36

@Shopping: A felhajtott gallérú póló amúgy optikailag nyújtja a nyakat, na nem mondom, hogy ettől vagány, csak megjegyzés :)

Stílusficam 2016.10.06. 18:24:38

@zolikal: Szerintem ha jó csaj, és közben közönséges, az még inkább kiábrándító...

Netuddki. 2016.10.06. 18:32:58

Fecske? Tudod egyáltalán mi az? Fekete fürdőgatyó, középen egy fehér csíkkal. Tippelhetsz miért hívták annak...

Sajtkukac 2016.10.06. 18:37:42

Állitólag ma van az alsónemű mentes világnap,
ezért én is azt tanácsolom a hölgyeknek, hogy ne villanjon ki az a bugyi,
hanem hagyják inkább otthon... :D

naty77 2016.10.06. 19:01:59

Szerintem meg a strandra egy férfi hordjon tisztességes fürdőnadrágot, ha úgy tetszik fecskét. Sokkal szexibb. ;)
Nagyon nevetségesek a térdig érő verziók és rohadt hideg is lehet vizesen ücsörögni benne....

5perc 2016.10.06. 19:13:11

Fekete sportcipő, fél centivel boka felett érő fehér zokni kis szürke harántcsíkocskákkal a peremén (a talpamon ugyanez szürke kockákkal, amúgy marha stílusos!) és ha leülök éppencsak hogy egy kicsit, de kilátszik a szőrős lábszáram a farmer alól. Figyeltem, senkit nem ütött meg a guta miatta a metrón.

5perc 2016.10.06. 19:14:06

@naty77:
Ja, úgy fáztam meg nyáron. Egyébként egyre több emberen látni fecskét, mert épp egy éve jött vissza divatba.

Infamous 2016.10.06. 20:15:53

Borat fürdőgatya, nemcsak strandra. :)

efi 2016.10.06. 22:12:39

Persze, hogy kilátszik a nők bugyija, mert felül gyerekméretű ruhákat viselnek.

T2006 2016.10.06. 22:24:28

Atya isten! Egy nyujtozkodasnal kilatszott az also teteje?! Es nem pont a baratno kenyes izlesenek megfelelo volt?! Szerencses volt a srac. Nem kellett egy sekelyes, hulye picsaval beszelgetnie!

T2006 2016.10.06. 22:25:10

Atya isten! Egy nyujtozkodasnal kilatszott az also teteje?! Es nem pont a baratno kenyes izlesenek megfelelo volt?! Szerencses volt a srac. Nem kellett egy sekelyes, hulye picsaval beszelgetnie!

T2006 2016.10.06. 22:26:05

Atya isten! Egy nyujtozkodasnal kilatszott az also teteje?! Es nem pont a baratno kenyes izlesenek megfelelo volt?! Szerencses volt a srac. Nem kellett egy sekelyes, hulye picsaval beszelgetnie!

T2006 2016.10.06. 22:26:36

Atya isten! Egy nyujtozkodasnal kilatszott az also teteje?! Es nem pont a baratno kenyes izlesenek megfelelo volt?! Szerencses volt a srac. Nem kellett egy sekelyes, hulye picsaval beszelgetnie!

T2006 2016.10.06. 22:28:12

Mondjuk ezt eleg lett volna egyszer elkuldenem!

Figyel Castro 2016.10.06. 22:44:22

A ferjem gyuloli a nedves textilt a combjan, es borzalmasan is all rajta, a testhezallo megbplane. Fecskefurdogatya helyett valami 5-let?

Carlsbad 2016.10.06. 23:59:36

Csomagemelös fecske. Ez az ùj divat. Egyèbkènt nagyon jòl tart ès sokkal jobban szellözik a berendezès.

Carlsbad 2016.10.07. 00:05:01

Egyèbkènt ez a blog èrdektelen, lapos, közhelyes. Àrnyalhattad volna a kèpet, de nem vagy szellemileg felkèszülve az íràsra.Làss vilàgot, olvass ès utàna talàn jobb lesz.

Stílusficam 2016.10.07. 08:20:52

@Figyel Castro: Nekem a rövidgatyás verzió jobban tetszik, mint a fecske, akár ugyanabból a fürdőruha anyagból. Ahhoz, hogy véleményt tudjak formálni arról, hogy mi áll jól neki, látnom kellene a férjedet. Abban viszont igazatok van, hogy rossz lehet, ha tiszta viz a térdig érő verzió egész nap, és nem komfortos. Gyakorlatilag szerintem bármit fel lehet venni, ami stílusos, tehát nem 70-es évek design, csak arra próbáltam meg felhívni a figyelmet, hogy legyünk igényesek saját magunkra, és arra, hogy ne lógjon ki lépten-nyomon mindenkinek az alsója.
Mondjuk engem személy szerint nőként zavarba hoz, ha a fecskében látom, hogy mekkora a bráner.. de mondom ízlések és pofonok.

Stílusficam 2016.10.07. 08:26:43

@Carlsbad: Köszönöm az észrevételt, mivel 1 hónapja sem indult el a blogom, így biztos vagyok benne, hogy van mit fejlődnöm. Rajta vagyok és dolgozom érte. Abban viszont Neked lenne mit fejlődnöd, hogy kicsit nagyobb alázattal fordulj más emberek felé, hiszen elolvastam a hozzászólásaidat más blogokhoz, és gyakorlatilag a 60-70%-a arról szól, hogy fikázod a bloggereket, hogy mindenki mennyire rosszul csinálja azt, amit csinál. Egyrészt azt gondolom, hogy nem muszáj olvasni, ha nem tetszik, másrészt meg javaslom, hogy indíts saját blogot, ha ennyire nagy véleményvezérnek érzed magad, és szívesen fikázunk mi is. (bár nekem erre nincs időm, mert épp fejlődni próbálok, hogy jobbak legyenek az írásaim.. de majd a többiek megteszik helyettem)
süti beállítások módosítása